Tízszázalékos önkormányzati hozzájárulás mellett, 180 millió forinttal támogatja a kormány a szentendrei járóbeteg-szakellátó fejlesztését – mondta el Mayer Ákos, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Járóbeteg-szakellátási igazgatója a SZEI-ben 2018. október 9-én rendezett sajtótájékoztatón. Az eseményen az intézmény igazgatója, dr. Pázmány Annamária és Verseghi-Nagy Miklós polgármester mondott beszédet.
Az Egészséges Budapest Programban az önkormányzatok 10 százalékos hozzájárulása mellett a kormány 58,6 milliárd forint költségvetési forrást biztosít, 32 Közép-magyarországi szakrendelő fejlesztésére, amelyek közül az egyik Szentendre Város Egészségügyi Intézményei szakrendelője.
A fejlesztések nemcsak a betegek ellátási színvonalának javítását, a várakozási idő és a várólisták csökkenését eredményezik, de remélhetőleg a betegek kényelmét és az itt dolgozók munkakörülményeit is javítani fogják.
– Szentendre Egészségügyi Intézményei az 1950-es évek óta végzi a Szentendrei járás lakosainak járóbeteg szakellátását és gondozását. A járáshoz Szentendre városa és további 12 település (Budakalász, Csobánka, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Pomáz, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Visegrád) tartozik. Az ellátandó terület 83 ezres állandó lakosságán túl a Pilis Dunakanyar sajátosságai miatt a turisták, ideiglenes lakók, nyaralók tovább növelik forgalmukat, így valójában közel 100 ezer ember részére nyújt az intézmény szolgáltatást. Az intézmény átlagosan naponta közel 1000 beteget lát el a 37 szakmában. A forgalom továbbra is rohamosan növekedik, így szükségessé vált az orvosi műszerek cseréje, pótlása, az épületgépészet megújítása és az informatikai fejlesztés.
Az Egészséges Budapest Program keretében Szentendre Egészségügyi Intézményei 180 046 242 Ft-ot nyert el. Az összegből és az önkormányzati, 17 millió Ft önrészből az intézmény informatikai eszközeinek, orvosi műszereinek cseréjére és az egynapos sebészet energetikai fejlesztésére nyílik lehetőség. Szintén sikerrel pályázott az intézmény egy Egészségfejlesztési Iroda megnyitására, ehhez 87,5 millió Ft-ot nyertek el.
A korszerű egészségügyi ellátáshoz szükséges, nagyobb műszaki tudású, költséghatékony egészségügyi berendezéseket a most elnyert pályázati forrásból szerezzük be, többek között új ultrahang-diagnosztikai készülékeket, szemészeti réslámpát, mobil műtőlámpát, digitális fogászati röntgenszenzort, a gasztroenterológiai rendelő vizsgálóműszereit, EKG-készüléket és modern röntgenkészüléket. A nagy betegforgalom mellett a korszerű eszközök gyorsítják a betegellátást, az új műszerekkel biztonságosabb a diagnózis felállítása, csökkennek a várólisták. A SZEI épületgépészeti fejlesztésében az egynapos sebészet klímarendszere újul meg. A műtő hőmérséklete rendkívül fontos biztonsági szempont, annak külön szabályozhatósága és leválasztása a teljes intézményi hálózatról valósul meg a pályázat révén. A szeptikus műtéteket elkülönített műtőben végezhetik a SZEI szakorvosai – a korábbinál korszerűbb műtéti technika alkalmazásával. A betegellátás biztonságosabb lesz és nagyobb számú műtét végzésére nyílik lehetőség. Az informatikai fejlesztés keretében az intézmény eszközparkja és szervere újul meg. Az informatikai fejlesztéssel szintén gyorsul a betegellátás. A fejlesztésekhez az egészségügyi intézmény fenntartója, Szentendre Város Önkormányzata 10%-os önrészt biztosít.
Szentendre városa kiemelten kezeli a járóbeteg-ellátást, KEHOP-os pályázati forrásból az elmúlt években megújultak a háziorvosi és gyermekorvosi rendelők épületei. A Bükkös-parton, a háziorvosi rendelőben 2017. augusztus 1-től 0-24 órás ügyeletben látják el a betegeket Szentendrén. A város kezdeményezésére létrejött az a szakmai munkacsoport, amely meghatározza az egészségügyi ellátás legfontosabb fejlesztési területeit, és a 24 órás ügyeletet egybehangzóan nagyon fontosnak tartották a különböző szakterületek, ezért nyújt a város a működtetéshez anyagi támogatást, továbbá vállaltuk a helyiségek kialakítását – mondta el városunk polgármestere a sajtótájékoztatón.
Az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló 180 millió forint összköltségű fejlesztés eredményes megvalósításához Szentendre Város Önkormányzata 17 millió forint önerő biztosításával járul hozzá. A tervek szerint a fejlesztési beruházások érdemi része 2018-ban és 2019 első negyedévében valósulhat meg.
forrás: szentendre.hu